Történelmi emlékhely lehet a Baross Gábor kikötő

A Fiume Barátai Egyesület vezetője, Inkei-Farkas Márton még 2018. tavaszán kezdeményezéssel fordult a Nemzeti Örökség Intézetéhez azzal a javaslattal, hogy a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a fiumei Baross Gábor kikötőt nyilvánítsa nemzeti vagy történelmi emlékhellyé. A Bizottság akkor azt a határozatot hozta, hogy nem támogatja a javaslatot, mivel jogszabályi felhatalmazás hiányában nincs mód a határon túli emlékhelyek vonatkozásában ilyen tartalmú döntést hozni. 2020 elején, a Nemzeti Összetartozás Emlékévében az egyesület újra megkereste a Nemzeti Örökség Intézetének illetékesét a kérdésben és azt a választ kapták, hogy készül egy adatbázis a határon túli magyar emlékhelyek vonatkozásában- amelyben a 2018-as egyesületi javaslat alapján  már szerepel a Baross kikötő- s amint meglesz a szükséges jogszabálymódosítás szinte biztos, hogy a fiumei kikötő határon túli  Történelmi Emlékhely besorolást kaphat. 

Baross Gábor (Pruzsina, 1848. július 6. – Budapest, 1892. május 9.) 

Rövid élete alatt sikerült olyan tekintélyre szert tennie Baross Gábornak, ami ritkaságszámba megy a Kárpát-medencében. A történelmi Magyarország modern vasúti rendszerének megtervezéséért és jórészt megvalósításáért már életében megkapta kortársaitól a „vasminiszter” elnevezést, aki a következetességéről és határozottságáról hamar ismertté vált. A felvidéki Pruzsinán született, Pesten szerzett jogi diplomát, majd Trencsénben főjegyzőként dolgozott. Ennek köszönhetően az ugyancsak felvidéki Puhóban 1875-ben parlamenti képviselővé választották. Szabadelvű honatyaként három év múltán már az országgyűlés jegyzője lett, Tisza Kálmán miniszterelnök pedig – fantáziát látván az akkor harmincéves politikusban – nyugat-európai tanulmányútra küldte Barosst. Magyarország szerencséjére hősünk alapvetően a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok témakörében mélyedt el, ahonnan egyenes út vezetett a szállítás, vagyis a közlekedés fejlesztéséhez. Előbb közlekedési államtitkárrá, majd 1886-ban közmunka- és közlekedésügyi miniszterré nevezték ki. E minőségében sikeresen államosíttatta a vasutat, fejlesztette a hálózatot, jelentősen gyarapította a mozdony- és vagonparkot. Kiemelten kezelte az Olaszország felé irányuló forgalmat, nevéhez fűződik Fiume tengeri kikötőjének kiépítése is. Ezt a belvárosban, a Transadria nemzetközi szállítmányozási cég épületének falán felavatott, stílszerűen vasból készült emléktábla is megörökíti, Baross ugyancsak vas-dombormű arcképe szomszédságában. A tábla a csepeli önkormányzat támogatásával készült, Csepelen öntötték, mert Csepel Rijeka testvérvárosa. (És rögtön tegyük hozzá, a kikötő is a magyar politikusról kapta a nevét: Porto Baros; sajnos, helytelenül, 1 s-sel a végén.). Baross Gábor minisztersége idején vezették be nálunk az egységes közép-európai időszámítást, lehetővé téve a menetrendek addigi kuszaságának felszámolását. Látványosan csökkentette a vasúti személyszállítás viteldíjait („zónatarifa”), a teherszállítások díjszabását is egységesítette, nyereségessé téve a vasutat. Az addig használt német nyelvű levelezés helyett a magyar nyelvűt vezette be, a vasúti tisztviselőknél kötelezővé tette a magyar nyelvtudást. Megalkotta az első modern úttörvényt, változtatott a közutak osztálybesorolásán, az út- és hídvámok addigi „történelmi” káoszában is rendet vágott. Nem feledkezett meg a közlekedés többi ágáról sem, fejlesztette a dunai hajózást, a magyar tengerhajózást, kiemelten kezelte a Vaskapu-szoros Al-Duna-szabályozásának munkálatait. Ez utóbbit személyesen is ellenőrizte, ám ott megbetegedett, és ez vezetett korai halálához is. Népszerűsége csúcsán ragadta el a hastífusz, az országban azonnal egyértelmű támogatást élvezett emlékének méltó megörökítése.

Fotó: infovilag.hu